Másnap reggel Keiko kialvatlanul ébredt. Bár korán lefeküdt, ennek ellenére egész éjjel nem tudta lehunyni a szemét. Tegnap este szép álmok helyett rémképek és borzalmas agyszülemények villantak át az agyán, melyek nem hagyták aludni, s ha mégis megpróbált aludni valamicskét, a rémképek folyton fölriasztották. Már a fák csúcsa fölé ért a nap, amikor Keiko felfogta, hogy reggel van és ideje elkezdeni ezt a napot. Levette ruháit, rárakta őket egy fa ágára, majd beleugrotta hűs tóba. Hála a hideg víznek, Keiko szeméből hamar eltűnt az álmosság.

Negyed órán keresztel fürdött a habok között. Nagyon élvezte a reggeli úszást és felfrissülést. Néha még a tó fenekéig is lemerült. Miután eléggé megtisztult, kiúszott a partra, majd felöltözött. Mikor épp a haját készült rendbe tenni, valamilyen ütemes kattogásra lett figyelmes. Már hallotta ezt a hangot, és azt is tudta, hol.

-         Kagome?

Valóban ó volt az. De most nem egyedül jött. Vele volt Inuyasha, Sango, Miroku és Shippo is. A tó másik felén haladtak. Még nem lehetett tisztán látni őket, de Keikot igen jó hallással és látással áldotta meg a természet, tehát neki ilyen távolságból nem jelentett különösebb problémát meghallani Kagome kerékpárjának hangját.

-         Vajon mit keresnek itt? Hát peeersze! Már emlékszem! Kagome megígérte, hogy ma eljön a barátaival együtt. Most végre megismerhetem Inuyashát… s legnagyobb bánatomra Sangot is. – mondta, miközben összefogta még egy kissé vizes haját.

Eközben a túloldalon sétáló Inuyasha is észrevett valamit. Igen érzékeny orrát megcsapta az a szag, amit tegnap érzett Kagomén.

„Tegnap ugyan ezt a szagot éreztem Kagomén! Szinte mindenbe beleivódott ez a szag! Ezek szerint itt lakik a közelben a tulajdonosa. De Kagome nem volt hajlandó elárulni, hogy kinek a szagát érzem. Node sebaj… Majd én magam kiderítem, hamár úgy is itt vagyunk. Habár Kagome igazán elárulhatta volna!” – gondolta Inuyasha, majd egy szúrós oldalpillantást vetett Kagoméra.

Kagome azonban nem volt vak. Észrevette a fiú cseppet sem kedves pillantását, meg kell hagyni tegnap óta nem először.

„Mióta tegnap visszajött, egyfolytában így néz rám… Csak tudnám mi rosszat tettem már megint?!”

Kagome hirtelen megtorpant. Kezeivel erősen megmarkolta a biciklije fogantyúját és dühösen nézte a földet. Váratlan reakciója a többieket is megállásra kényszerítette. Értetlenül néztek rá. Még Inuyasha is értetlenül nézett a lányra, bár titokban reménykedett benne, hogy most kivételesen nem vele van a baj, s ezzel együtt abban is bízott, hogy Kagome végre elmondja a nagy titkát és válaszol kérdéseire. Ám válaszok helyett mást kapott. Kagome dühösen ránézett, így hát Inuyasha számára nyilvánvalóvá vált, hogy megint vele van a baj.

-         Inuyasha, lennél szíves elárulni, mivel érdemeltem ki ezt a viselkedést? – kérdezte cseppet sem halkan Kagome.

-         Hö? – kérdezte szokásosan Inuyasha.  „Mit ért azon, hogy EZT a viselkedést?”

-         Mióta megérkeztél, egyfolytában csak bámulsz rám, mint valami vallatóbíró! Ha pedig éppen nem így, akkor szúrósan és egyáltalán nem kedvesen nézel rám! És Tegnap óta egy szót se szóltál hozzám!  Pusztán csak az érdekelne, mivel érdemeltem ki ezt a rideg viselkedést?! – kiabálta magából kikelve Kagome.

Szörnyen rosszulesett neki, hogy Inuyasha hirtelen ilyen rideg lett vele szemben.                                                                        

-         Igen? Hát én meg arra vagyok borzasztóan kíváncsi, hogy mit csináltál, mikor tegnap elmentél?! Ugyan is mióta elmentél, egyszerűen BÚZLESZ A SZELLEMSZAGTÓL!!! 

-         A kérdéseid felére válaszolhatok, sőt a szag okát is megmagyarázhatom, ha tényleg érdekel.

A csapat Kagome kivételével értetlenül nézett a hang irányába. A fejük fölött Keiko lebegett. Lassan leszállt Inuyasháék mellé és békítően újra az összeszólalókra nézett.

- Bizonyára te vagy Inuyasha. Bocsánat, ha csak úgy közbeszóltam, csak folytassátok.

- Szia Keiko! Hát eljöttél?

- Már elnézést a megjegyzésemért, de a vitátokat nem lehetett nem meghallani. De legalább biztosra mehette, hogy tényleg te vagy az. – mondta Kagoménak Keiko.

Ekkor a lányok észrevették, hogy a rövid párbeszédük még nem segített a többieknek megtudni, ki ez a lány.

-         Nos, szerintem üljünk le és beszéljünk meg néhány dolgot! – állt elő remek javaslatával Kagome.

                                                      ***

Miyuki megpróbálta leplezni érzelmeit. Ő olyan lány volt, aki könnyen tudott sírni, de élete egyik legnagyobb csávájában nem volt képes egyetlen könnycseppet sem ejteni, már csak ezért is, mert nem akarta, hogy fogvatartója lássa rajta, hogy fél. Erős és sziklaszilárd érzelmekről tett tanúbizonyságot. De legbelül marták az érzelmek. S most nem is igazán azért aggódott, hogy szabad lesz még-e valaha, hanem sokkal inkább Keiko miatt aggódott. Hiszen jól tudta, mi az ő szabadságának ára: egy ártatlan lány élete. Ha tehette volna, lebeszélte volna nővérét erről, de jelen helyzetében nem állt módjában ezt megtenni.

-         Még akkor sem engedném, hogy Keiko embert öljön, ha az életem múlna rajta. Már pedig most pont ez a státuszkó áll fenn. A mi családunkban évszázadok óta nem szennyezte emberi vér a kezünket. És Keikonak se fogja! Ki kéne kerülnöm innen valahogy… De ez egyenlőre lehetetlennek tűnik. Ez a Naraku olyan erős szellempajzsot vont a kastélya köré, amilyet még sohasem láttam. A fenébe! A legerősebb szellemek közé sorolnak, de mégsem tudom használni az erőmet! Elvégre én nem harcra születtem…De most kifejezetten jól jönne.

Így gondolkodott Miyuki Naraku palotájának egyik legsötétebb zugában, melyet igen nagy képzelőerő segítségével lehetett csak szobának nevezni, s bár ezt nem tudta, de nem us olyan régen, ugyan ebben a szobában raboskodott Kagome is. 3 napja volt ezen a helyen, de ennyi idő bőven elég volt ahhoz, hogy egy életre meggyűlölje ezt a helyet. Itt sohasem sütött a nap, s növények is csak az 1 km-es körzeten kívül nőttek. Már pedig ez hatalmas bajt jelentett Miyuki számára. És ő ezzel tisztában volt. Tisztában volt vele, milyen következményei lehetnek annak, ha huzamosabb ideig napfény és friss levegő nélkül kell élnie. Ráadásul a palotában terjengő mérges gőz sem volt éppen gyógyító hatású. Miyuki számára ugyanis a nap nem pusztán annyit jelentett, amennyit másoknak. Számára nap nélkül élni egyenlő volt a halálos ítélettel. Ugyanis Miyuki szervezetének és testének feltétlenül szükséges volt, hogy legalább egy órát a napon legyen, különben a szervei nem tudnak rendesen működni. Vagyis Naraku azzal, hogy berakta egy sötét, mérgezett szobába, azzal alá is írta a lány halálos ítéletét, hacsak Keiko nem érkezik időben. De ezzel együtt Naraku még egy hatalmas problémát okozott! Ha Miyuki gyengül, akkor nem lesz ereje a nappalokat megfelelően fenntartani, s ez akár hatalmas katasztrófához is vezethet!

CSATTTTTTTTTTT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! ( ez egy igen erős pofon hangja volt )

Miközben Miyuki tehetetlenül ült Naraku palotájának fogságában, kilóméterekre tőle zajlott az élet jó és rossz értelemen is. Pl. Miroku számára kifejezetten rosszul alakultak a dolgok. Az imént említett pofon ugyanis az ő arcán csattant el, bár a fiú jobban örült volna, ha egy csók csattant volna. Hála Keikonak, Miroku arcán egy szép vörös női kéznyom virított. Amíg ugyanis Miyukinál jártunk, Inuyasháéknál történt egy s más.

Kagome tanácsát megfogadva az út melletti tisztásra letelepedtek, s megkezdődött az ismerkedés. Egy igen terebélyes fa tövében Keiko megismerkedhetett mindenkivel, sőt a megismerkedésük történetével is. Egy óra múlva már mindenkinek ismerte a történetét. Aztán rajta volt a sor. Bár kicsit vonakodva, de elmondta cseppet sem rövid életének fontosabb állomásainak történetét, köztük húga elrablását is ( igaz, néhány változtatást kellet eszközölnie benne, ami egyáltalán nem esett jól neki). Végül is oda lyukadtak ki, hogy Miroku szokásához híven vigasztalta Keikot, ám „véletlenül” tiltott területre tévedt a keze, s hová is kerülhetett volna a szerzetes perverz tenyere, mint a lány csábos idomaira… Sango , Keiko és Kagome szörnyen zokonvették a nőcsábász fiú tapintatlanságát. Inuyasha és Shippo csak annyit mondtak: reménytelen! De hál Istennek pár perc után lecsillapodtak a kedélyek, ami egy kérdésnek is köszönhető volt, melyet Kagome tett fel:

-         Mond csak Keiko, nem lenne kedved velünk tartani?Mivel mi is Narakut keressük, szerintem egy célunk van. Szerintem jól meglenénk.

-         MI? – kérdezte Inuyasha, mint midig, ha esély adódott arra, hogy egy új taggal bővül a csapat.

-         Hát… - Keiko meglepődött a kérésen.

Tudta mi lesz, ha csatlakozik hozzájuk és azt nem akarta. De aztán eszébe jutott Miyuki, s egycsapásra másként látta a dolgokat.

-         Ha a többieknek nem jelent gondot, felőlem örömmel.

-         Hát Mirokunka biztos nem…- néztek egyszerre többen is a kéjenc szerzetesre.

-         Hányszor mondjam még hogy sajnálom? – kérdezte a fiú- De amúgy igazuk van. Én nem bánom.

-         Ahogy én sem. – mondta Shippo és Sango.

-         Na és te Inuyasha? – kérdezte Keiko.

-         Hát…- kezdte volna a fiú, de amikor ránézett a többiekre, inkább csatlakozott a többség véleményéhez.

Így délre Keiko már Inuyashának és barátainak csapatához tartozott.

      A napok teltek, múltak. Már lassan 2 hete történt, hogy Miyuki Naraku fogságába esett. Ez alatt az idő alatt Keiko mindenkivel szépen összebarátkozott. Sangoval is igen jóban volt, bár vele néha kicsit hidegen viselkedett, mert olyankor mindig eszébe jutott, hogy mit kéne tennie Sangoval, az egyik legjobb barátjával. De a többiek mit sem sejtve a lány problémájáról tovább keresték Naraku kastélyát. Időközben az ékkőszilánkok száma 1 darabbal nőtt, s immár mind a 3 darab teljes biztonságot élvezett Kagome felügyelete alatt.

Keiko tehát hamar beilleszkedett, őt, a jelek szerint még Inuyasha is megkedvelte a lányt. Talán azért is, mert Keiko múltjában és az övében volt némi hasonlóság, s olykor-olykor mindkettejüknek jól esett, ha esténként leültek őrizni a tüzet, s közben megbeszélték éppen aktuális észrevételeiket. Persze Keiko sohasem említette akár egy szóval is azt, hogy Naraku mit kért tőle húgáért cserébe. De jól tudta, az ideje napról napra egyre fogy, s neki minél hamarabb cselekednie kell húga érdekében. Végül megszületett benne az elhatározás, miszerint 3 nap múlva megöli Sangot. Egyik barátja meggyilkolására készült, de akárhányszor dacolt volna magával, mindig eszébe juttatta, hogy ezért az áldozatért cserébe a jutalma Miyuki élete lesz. Ez alatt a 3 nap alatt már határozottan érezni lehetett a két testvér lelki és Miyuki esetében testi változásait. A nappalok egyre szelesebbek lettek, a napot szinte mindig esőfelhők árnyékolták, de eső ritkán esett belőlük. Ebből Keiko tudta, hogy Miyuki bár nagy erőfeszítésébe telik, nem sír. De az éjszakákon is érezni lehetett a változást. A csillagokat elnyelte az éjszaka sötétsége, s néha még a Hold se nyújtott világosságot az embereknek. A 3. éjszakán is pontosan ilyen idő volt. Már mindenki békésen aludt a tábortűz mellett. Inuyasha szokásához híven egy fának dőlve aludt, magához szorítva a Tetsuigát. Pár centire tőle egy hálózsákban Kagome és Shippo aludtak, s Shippo néha megszólalt álmában, ahogy mindig is tette, ha jóllakottan feküdt le. Szemben velük, a tűz mások oldalán Miroku is aludt, ugyan olyan pozícióban mint Inuyasha. A fiútól nem messze pedig Sango aludt elfeküdve a földön, tőle pedig kb. 3 lépésnyire Keiko feküdt. Keiko úgy tett mintha aludna, de valójában nem is lehetett volna éberebb. Mikor már semmi mást nem hallott, csak a tűz pattogását, kinyitotta a szemét. Mindenkit alaposan megnézett, különösen Inuyashát, mert ezalatt a 2 hét alatt megtapasztalta, hogy Inuyasha igen jól álcázza az alvást. Ám most látszott rajta, hogy valóban alszik. Keiko lassan felkelt, majd elindult Sango felé. A lány mellé letérdelt. Kimonója egyik ujjának titkos varratából elővett egy tőrt. Lehúzta róla a védőt, majd eldobta. Markolatánál fogva az alvó lány fölé emelte a fegyvert, pontosan a háta fölé, oda, ahol régen Kohaku is megsebezte nővérét.  Remegett a keze, szíve egyre hevesebben zakatolt. Feltámadt a szél. A hideg fuvallat végigfutott Keiko hátán. A lány beleborzongott a természet hideg „érintésébe”. Keiko arcán végig folyt egy könnycsepp. Kezében egyre jobban remegett a halálos fegyver. A kezében volt Sango élete.

Hirtelen Sango kinyitotta a szemét. A tábortüzet látta, majd egy tőrt, amint lehull a szeme elé. Sango ijedtében felsikkantott, majd felpattant. Mikor felült, Keikot látta. A lány térdére támasztotta a fejét, úgy zokogott. Sango ránézett a földön heverő tőrre, majd a Keikora. Pontosan tudta, mire készült a lány másodpercekkel ezelőtt. A nagy zokogásra barátaik is felébredtek, s azonnal eltűnt szemükből az álom, amint meglátták ezt a furcsa szituációt: Keiko  Sango mellett térdelve sírt, a szellemírtó lány pedig épp egy tőrt emelt fel a földről, ami előtte ért földet. Ők is sejtették, mi történhetett. De nem bírtak megszólalni, vagy megmozdulni. Egész lényükbe belehasított a felismerés: Keiko Sango életére tört.

Sango azonban ahelyett, hogy arrébb ment volna a szellemlánytól, inkább ledobta a tőrt és átölelte.

-         Bocsáss meg Sango! Kérlek, bocsáss meg! – mondta Sango vállára dőlve sírástól elcsukló hangon Keiko.

-         Semmit sem tettél. Semmi rosszat. Nyugodj meg… - vigasztalta Sango.

-         Semmi rosszat?! Hiszem majdnem megölt téged! – kiáltotta Inuyasha.

-         Igen, de nem tette meg! Szerintem van rá logikus magyarázat. Így van Keiko? – kérdezte Kagome csöndre intve a háborgó Inuyashát.

Keiko kibontakozott az ölelésből és Kagoméra nézett, majd bólintott.

-         Kérlek, mond el!- kérte Sango.

-         Nem tehetek mást. Legalább az igazsággal tartozom nektek. – mondta szemét törölgetve Keiko.

Mindenki köré ült. Keiko tehát elmondta a színtiszta igazságot. Elmondta, hogyan jelent meg Naraku, hogyan vitte el Miyukit, s végül mit kért húga szabadságáért cserébe. Mindent kiadott magából: érzéseit, gondolatait, fájdalmait. Monológját azzal zárta le, hogy elmondta nekik, ha Miyukinak még sokáig kell Naraku fogságában szenvednie, abba bele is halhat. A története végén újra potyogni kezdtek a könnyei.

Barátai szó nélkül végighallgatták őt. Kagome csatlakozott Sangohoz és a lány mellé ült, hogy vigasztalja. Hirtelen Inuyasha is felállt. Kagome már készült a Fekszik!-re, ám legnagyobb meglepetésére nem kellett alkalmaznia. Inuysaha oda ment a lányhoz, letérdelt elé, majd így szólt:

-         Akkor miért ülsz itt Keiko? A húgod veszélyben van és te ránk pocsékolod a drága időt? Miyuki élete most Naraku kezében van, ami nem a legjobb hely egy élet számára. Úgyhogy ahelyett, hogy itt itatod az egereket, inkább azt kéne elmondanod, hogy van e valami terved arra, hogyan szabadítsuk ki Miyukit. – mondta teljesen normális, sőt, szinte együtt érző hangon a fiú.

Mindenkinek leesett az álla Inuyasha viselkedését látva.

-         Te vagy az Inuyasha?- kérdezte Kagome.

-         Köszönöm, Inuyasha…- mondta hálásan Keiko.

Inuysaha kicsit elvörösödött, de aztán gyorsan eltüntette arcának vöröses színét.

-         Nagyon kedvesek vagytok velem, de nem érdemlem meg azok után amit tettem. Azt meg végképp nem kérhetem tőletek, hogy segítsetek a Naraku elleni csatában. – mondta Keiko.

-         Tévedsz Keiko. Nem kell kérned a segítségünket, önszántunkból segítünk. Másodszor pedig semmit sem tettél! Jó, tudom mire gondolsz, de végül is nem tetted meg! Inkább vállaltad volna a kockázatot, minthogy végez Sangoval! Ezt úgy hívják barátság és szerintem ez mindennél többet ér. Mi pedig a barátaid vagyunk és mindent megfogunk tenni azért, hogy a húgod újra veled lehessen! – mondta Kagome.

Kagoméval mindenki egyetértett. Keiko még soha nem érezte magát ennyire boldognak és szerencsésnek.

-         Köszönöm nektek!

-         Mire valók a barátok, ha nem arra, hogy mellettünk legyenek a bajban? – mondta Shippo, miközben Keiko vállár ugrott.

Miután ezt megbeszélték, leültek a tűz köré megbeszélni a rájuk váró tennivalókat.

-         Hogyan szabadítsuk ki Miyukit? – tette fel a kérdést Shippo, ám a válasz cseppet sem volt egyszerű.

-         Nos, mielőtt feltesszük ezt a kérdést, azon gondolkodjunk, hogyan jussunk be Naraku kastélyába? Elvégre gondoljuk csak végig. Naraku most csak 2 személyt vár a kastélyába: Keikot és Sangot, közülük Sangot holtan. Először szerintem azt találjuk ki, honnan szerezzünk egy halott Sangot? – fejtette ki Miroku a gondolatait.